2021, október, 17
A- A A+

Céljaink

Közvetlen célunk, hogy az eddigi települési szintű, illetőleg egyéni szereplők által tett egyéni kezdeményezéseket és turizmusszervezés-irányítást leváltása a tájegységi szintű szervezet.

Annál eredményesebbek vagyunk, minél többen csatlakoznak. A turisztikai gazdasági szegmens jellemzőjéből fakadóan ugyanolyan fontossággal bír a rendszer elemeként az őstermelő, a népi kismesterség hagyományát folytató személy, mint a szálloda üzemeltető. Komplex turisztikai szolgáltatást csak úgy tudunk nyújtani, mind területileg, mind szolgáltatás fajtánként lefedettek vagyunk – és ennek gazdasági haszna is ugyanúgy minden szereplőnél lecsapódik.

 A most megvalósuló összefogás lehetőséget biztosít a turizmus intenzitásának növelésére, ezáltal a térségünkbe látogatók száma növekszik.

 A közösségi marketing hatékonysága, hatása a turizmusban résztvevő helyi szereplőknél csapódik le – legyen az szállodaüzemeltető, vagy vidéki szolgáltató.

 A rendszer létrehozása által lehetőség nyílik a közös munkára, a kooperációra, hiszen a turisztikai szolgáltatások láncszerűen kapcsolódnak össze.

Nem elhanyagolható eredmény, hogy tájegységünk nem egyszerűen a lakóhelyünk, hanem a szűkebb hazánkká válik, ösztönösen kialakítva a rábaközi identitást.